Bemutatkozás

Jónás Mónika vagyok, 1995 óta foglalkozom német tanítással. Német nyelvtanári képesítésemet az ELTE BTK német nyelvtanári szakán szereztem, majd elvégeztem a KLTE BTK germanisztika szakát is. Gimnáziumi  és egyetemi éveim alatt amatőr zenészként bejártam Németország szinte minden részét, ahol beleláthattam a családok életébe, az iskolai életbe, és személyes élményeken keresztül megismerhettem a német kultúrát, történelmet, szokásokat. 
Jelenleg nyelviskolában tanítok nyelvtanárként, és magántanulók oktatását is vállalom.

Online oktatáshoz a Lingvico nyelvoktató rendszert használom, melynek segítségével egyéni órákat ill. tanfolyamokat tartok a jelentkezők igényeinek megfelelően.

Óráimon nagy hangsúlyt fektetek a beszédfejlesztésre, hallott szöveg értésére, a kiejtésre, és fontosnak tartom az országismereti információk közvetítését is, hiszen egy nyelv tanulása nemcsak a szükséges nyelvtan és szókincs elsajátítását jelenti, hanem az adott ország kultúrájának, szokásainak ill. köznapi szóhasználatának a megismerését is.

2005-ben műszaki szakfordítói képesítést szereztem, azóta szakfordítóként is dolgozom. Vállalom műszaki (építőipar, gépészet) szaknyelv oktatását is. 

Felkészítés TELC, ECL, Goethe, ÖSD, Euroexam nyelvvizsgára és érettségire is!



Egyéni óradíjak: 2000 - 2000 Ft
Távoktatási csomagok: 5000 - 16000 Ft
Óraidő: 45 perc
A fizetési feltételekről itt olvashat bővebben.

Olvassa el a nyelvtanulók értékelését, akik itt tanultak/tanulnak!
Tovább a Tanuló Értékeléshez

Nyelvoktatás

NYELVVÁLASZTÓ

Nyelv: német
Kontextusmotivált témák: építőipar, Wirtschaftsdeutsch
Terület: Szaknyelv ( Wirtschaftsdeutsch ), Általános, Szókincsfejlesztés, Korrepetálás, Nyelvvizsgára felkészítés, Szintentartás, Nyelvtani rendszerezés, Társalgás, Érettségi felkészítés, Szaknyelv ( műszaki )
Szint: Profi, Kezdő, Álkezdő, Középhaladó, Haladó
Korosztály: Középkorú, Középiskolás, Egyetemista
Interaktív feladatok: segítik Önt a gyakorlásban. Tekintsen meg egy kis ízelítőt ezekből!
Tovább a Mintafeladatokhoz

Belépés

Elfelejtettem a jelszavam

Kínálat

Live-online órák tanárral:

> Egyéni időbeosztású nyelvórák. Keressen szabad időpontokat az Órarendben!
> Ingyenes próbaóra. Próbálja ki a live-online órát egy ingyenes próbaórán! Tovább a Jelentkezési űrlapra!

GYIK:

> Miért érdemes live-online nyelvtanulást választania?
> Mit érdemes tudni a live-online nyelvtanulásról?
> Technikai feltételek

Távoktatási anyagok önálló tanuláshoz:

Ha Ön önállóan tanulna, és csak alkalmanként van szüksége útmutatásra vagy segítségre, akkor válasszon a Távoktatási anyagok közül!

GYIK:

> Mikor érdemes távoktatást választania?
> Mit érdemes tudni a távoktatásról?
> Technikai feltételek

Jelentkezés

A következő módokon tud jelentkezni:
  1. Ha egyéni időbeosztású órán szeretne részt venni, akkor először válassza ki az Önnek megfelelő időpontokat az Órarendben .
  2. Önálló tanuláshoz válasszon a Távoktatási anyagok közül.
  3. Ha még nem szeretne választani, de érdekli ez a lehetőség, akkor csak töltse ki a Jelentkezési űrlapot , és segítünk az Önnek megfelelő tanulási forma kiválasztásában.

Jelentkezés!
Jelentkezése után hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot.
A jelentkezés semmiféle kötelezettséggel nem jár!
Jónás Mónika német nyelvtanár © Jónás Mónika 2011-2023   |   © 2006-2023 Lingvico ILS Ltd.   |   Használati feltétel   |   Adatkezelés